Már egy ideje érlelődik bennem néhány gondolat, de eddig nem nagyon volt időm leírni őket. Most viszont a két napos áramszünet – ami nem azért van, mert nem fizettem be a számlákat, hanem hálózatfejlesztés miatt – kényszerpihenőre ítélt. Áram nélkül a műhelyben gyengék a fényviszonyok, a fejlámpám lemerült, így végre lehetőségem nyílt papírra vetni ezeket a gondolatokat.

Az utóbbi időben feltűnt, hogy a motorkerékpár-szervizek sorra bukkannak elő, mint a gombák eső után. Egyre több hirdetést látni frissen nyílt műhelyekről, és azok is egyre aktívabban reklámoznak, akik korábban inkább a háttérben dolgoztak. Ezzel önmagában nincs is baj – hiszen a motorok száma folyamatosan nő, a hazai motoros közösség és kultúra is fejlődik. Szerintem ez egy pozitív folyamat.

Úgy gondolom, hogy aki motorszerelőként dolgozik vagy most vág bele, azt elsősorban a motorok szeretete motiválja. A többi – a pénz, a hírnév, az üzlet – csak másodlagos. Ez már önmagában egy közös pont minden szerelő között.

Az utóbbi években divattá vált, hogy a szerelők videókat készítenek a munkájukról. Szerintem ez remek dolog, főleg ha a tartalom a szakmai tudásról, információról és tapasztalatmegosztásról szól. Így azok is betekintést nyerhetnek a műhely mindennapjaiba, akiket érdekel a technika, de egyébként nem látnának bele.

Viszont ezzel párhuzamosan megszaporodtak azok a videók is, ahol nem a szakmai tartalom a lényeg, hanem más szerelők vagy motorok szidalmazása. Személy szerint én nem szidom más motorját – hiszen nem tudhatjuk, mit tett meg a tulajdonos azért, hogy most az övé lehessen. Mindenki a maga útját járja, és úgy vezeti a vállalkozását, ahogy jónak látja.

Én úgy gondolom, minden szerelő célja az, hogy az ügyfél által megrendelt munkát becsülettel elvégezze, és a motort jobb műszaki állapotban adja vissza, mint ahogy érkezett. Ha például egy első lengéscsillapító-felújításra érkezik hozzám egy motor, nem adom vissza úgy, hogy közben a hátsó fékbetét vasig kopott. A tulajdonost tájékoztatom mindenről, és javaslatot teszek a megoldásra – ez szerintem alap.

Persze mindenki hibázhat. Mindenkinek lehet rossz napja, lehet, hogy egész este sírt a gyerek, vagy épp összeveszett az asszonnyal, vagy csak egyszerűen túl sok a munka. Ezek mind olyan körülmények, amik nehezítik a koncentrációt, de éppen ilyenkor kell még jobban figyelni.

Visszatérve a „fikázós” videókra: mi értelme van ennek? Hozzám is kerültek már olyan motorok, amelyeken korábbi javítások során nem volt minden rendben – de ettől még nem fogok másokat szidni. Az a dolgom, hogy megoldjam a problémát, a legjobb tudásom szerint. A tulajdonost tájékoztatom, ő pedig majd eldönti, hogy legközelebb hová viszi a motorját. Nem az én dolgom „megtanítani” másokat szerelni, és nem is az ócsárló videóktól lesz valaki jobb vagy rosszabb szakember. Aki hibát akar találni, úgyis fog – ez ezer százalék.

És itt jön a kérdés: ha minket ugyanaz a szenvedély motivál, miért nem segítjük és támogatjuk egymást? Miért a rivalizálás az alap, és nem az együttműködés? Ha a motorosok képesek összetartani, miért nem tudnak a motorszerelők is? Pedig ez az ügyfeleknek is sokkal jobb lenne – működne a kommunikáció, zajlana a szakmai eszmecsere, és minden gördülékenyebben menne. Persze tudom, ez talán idealista elképzelés, de attól még nem lehetetlen.

Több mint egy éve ismertem meg egy másik motorszerelőt, aki mára az egyik legjobb barátom lett. Segítjük egymást, amiben csak tudjuk, és nem várunk cserébe semmit. Ha arra járok, beugrok, beszélgetünk, nevetünk – és ez rengeteget ad. Mennyivel jobb lenne, ha ez máshol is így működne. Tudom, a társadalmunk nem ilyen alapokra épül, de soha nem késő változtatni....

2025.11.13